About

Frankfurt am Main, Hessen, Germany
avagy Uracs Tamás & Ágnes Kiss kalandozásai a gasztro, sport, kultúra, IT és a borok világában

2010. november 1., hétfő

Marathon #5 - Frankfurt am Main

2010-10-31:

Utoljára 2007 szeptemberében (negyedik alkalommal) futottam le a maratoni távot, majd pár héttel később begyűjtöttem egy bokatörést. Felépülésem után, 2008 őszén fogtam bele újra a hosszú (10+ km) távok futásába és 2009 tavaszát már teljes formában kezdtem – lefutottam életem legjobb féltávját (1:43), felkapaszkodtam a Kékesre (1:09) és alig vártam, hogy ősszel Budapesten végre 4 óra körüli idővel lefuthassam a teljes távot. A verseny előtti hét péntekén regisztráltam a versenyre, aztán másnap úgy ébredtem, mint aki lenyelt egy zsilett pengét, másnapra 40 fokos lázzal vacogtam a takaró alatt. 2009 maraton SKIPPED L


Idén tavasszal áttettem székhelyem Frankfurtba, ami a felhőkarcolókkal tarkított külső mögött igazi futóparadicsomot takar: rengeteg park, erdő, a várost ~70km-es bringa/gyalogút öleli, de mehetsz akár a Majna parti sétányra is futni 10 km-es köröket. Ami számomra a legkedvezőbb: a lakásunktól egy köpésre 3 db atlétika pálya (salak, rekortán) is található.

Májusban a cégünk szervezésében részt vettem egy 5km-es utcai futóversenyen, ami a maga 73 000 résztvevőjével Európa talán legnagyobb futó rendezvénye. Akkor már tudtam, hogy be fogok nevezni a frankfurti maratonra.

Júliusban kezdtük meg a felkészülést Ádámmal, a fő hangsúlyt a futásra helyeztük. Bár a heti edzésidőm kb. csak egy órával nőtt, a korábbi heti kb. 3 alkalmat lecseréltük több rövidebb (30-40perces), de intenzívebbre. Ádám javallatára beszereztem két kettlebellt. Az első edzéstervembe szerepelt még úszás és minimál bringázás, ebből az úszás úgy 3 hete állt be, a bringázás megmaradt munkába járás/hétvégi laza tekerések szintjén.

Kicsit átstrukturáltuk az étrendemet is J  A német „konyhaművészet” olyan finomságairól kellett lemondanom (nem mindig sikerült), mint a tökmagos croissant, a bajor perec (laugen brezel) és a krumplisaláta – NO CHO!  Szerencsére Frankfurt nem tipikus német város, így számtalan náció konyhája megtalálható a városban – a változatosságra nem panaszkodhatok és minden beszerezhető.

Az edzés és étrend mellett persze voltak egyéb kihívások is: barátnőm állásinterjúkra járt, a lakás ügyeinek intézése, mindeközben az új kétnyelvű (német, angol) munkahelyen nekem is bizonyítani kellett rátermettségemet (újfajta szerepkör, túlóra hegyek).

Szeptember elején regisztráltam a versenyre. Ádámmal beterveztünk egy-két szimulációs futást is a nagy nap előtt – volt ami jól, volt ami kifejezetten rosszul sült el (pl.: eléhezés, saját hibámból). Számomra már itt kiderült, mennyit számít, hogy van mellettem személyre szabott segítség és nem nekem kell kikísérletezni a dolgokat.

Az idő előrehaladtával nagyon a maratonon kattogtam, kicsit talán túl is paráztam a dolgot (szokásom sajnos): nem szerettem volna holmi torokfájásból induló betegség miatt bebukni ezt az eseményt is. Az utolsó héten felsőbb utasításra visszafogottan edzettem: ugyanazt csináltam, mint máskor, csupán félgőzzel.
Verseny előtti nap megkaptam a rajtcsomagot. Mivel először 4 órás szintidőt jelöltem meg, olyan részidő kiosztást kaptam, amin a 40-es táblát 3:44nél kellett volna hogy elérjem. Kértem egy extra 3:59-es matricát is a karszalagomra.

Aznap este beszélgettünk egy kicsit Ádámmal. Amikor azt mondta szerinte simán 4 órán belül leszek, iszonyatosan meglepődtem és minden teljesen új dimenzióba helyeződött. Kaptam pár időjárásfüggő öltözködési és frissítési tanácsot – hasonló lehet, amikor a Forma1-es csapatnak kiadják az ukázt a verseny előtt. Mivel soha nem voltam versenysportoló, ez az új, profi hozzáállás iszonyatosan megdobta az önbizalmam.

Vasárnap reggel már nyugodt voltam, megreggeliztem, összekészülődtem, majd Ágikával kimentünk a rendezvény területére.

13 000 futó indult el a szikrázó napsütésben, 10 fokban a Frankfurt Messe-től október utolsó napján 10:00kor. Igyekeztem tartani magam mindenben ahhoz, amit előző este tréneremmel megbeszéltünk. 10 kilométerig a 4:00-ás táborban futottam, bár az iramfutót már korán lehagytam és az 5 és 10es kilométereknél feltűnt, hogy percekkel jobb vagyok az előirányzott időknél. Próbáltam picit visszafogni magam, de minden nagyon sima volt – légzés rendben, lábaim nem fájtak. Élveztem az utazást, a belvárosi utcákon való cikázást, megtapsoltam az út szélén játszó zenekarokat. Kb. 11nél jártunk, amikor egy !!!mezítláb!!! futó lengyel kollégát éljeneztünk.

10 felett kicsit tempót váltottam, mivel azt beszéltük meg, hogy felmegyek a 3:44-es iramfutóra. A belvárost magunk mögött hagytuk, majd a 15ös táblánál, jóval 1,5 órán belül futottam-össze Ágival, kaptam tőle egy RedBull shot-ot (a képek is ott készültek) aztán folytattam utam. 16 km-nél értem be az emberemet, aki épp a bokrok közül rontott elő és olyan tempóban futott, amit képtelen lettem volna követni, aztán pár perc múlva visszaállt és felzárkóztam az őt körülvevő táborhoz. 18környékén benyomtam a kék-piros doboz tartalmát, közérzetem tökéletes volt, semmi fáradtság, se fájdalom.  Volt a csapatban egy Köln Maraton pólós srác, aki minden frissítő után olyan hangokat adott ki, mint a sámán énekesek J Szénsavűző…

22-nél továbbra is tűző napsütés és 15 fok, elhagytam a 3:44-es tábort. Ha a gondolataim nem voltak a helyükön, egy pillanat alatt sikerült helyrebillentenem magam, elképzeltem, ahogy 3:35-40 körüli idővel futok be a célba. Aztán az útszéli „Dí zind di drájfírundfírziher”-ből rájöttem, hogy mégsem szakadtam le annyira, mint képzeltem. Korábbi maratonjaimon 32-nél indult meg a vég kezdete. Most sokkal jobban voltam, bár kisebb fejtörést okozott, hogy az utolsó saltstick-et ott dobjam be, vagy 34-nél, végül az utóbbinál maradtam. Együtt futottunk az iramfutóval, néhol már nagyon elegem volt a futókból, akiket kerülgetni kellett, de a szemem sarkából mindig követtem az emberem.

Úgy beszéltük meg Ádámmal, hogy az utolsó 10 kilométeren már csak kólával és szőlőcukorral frissítek és az simán bevisz a célba. Sajnos az első kólás állomás sokat váratott magára: 36-nál osztották, szőlőcukor helyett csak banán volt, amit inkább kihagytam.

Itt jött el a holtpont: éreztem, hogy egyre nehezebben tartom az emberem. Sok laikus mondja, hogy 42 kilométert megcsinálni nem nagy dolog, elkezdesz futni és kész J A szervezeted megszokja J A maraton számomra mindig 30 kilométer felett kezdődött. Ezúttal 36 után jött el az a pont, amikor az egész testem ÁLLJ-t kiáltott, mivel „BRAIN IS THE WEAPON” vergődtem tovább. Kőkemény küzdelem, innen nem volt örömfutás már, bár próbáltam a pozitív dolgokra koncentrálni. Figyeltem a lépteimre, a tüdőm izzott, de amikor egy zenekar mellett elfutottam, próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra és tapssal bíztattam őket és magam. Alig vártam, hogy vége legyen utolsó belvárosi kószánknak, a sarkokon túl az újabb frissítőállomásokat kémleltem. Aztán pont az irodánk előtt, 38-nál jött az újabb: víz és izotóniás ital volt csak – NO COKE. Ittam egy kicsit és gyűrtem tovább. 39, Frankfurt Hauptwache, 40 újabb frissítő, végre kólával. Az órámra pillantva tudtam, hogy bármi is lesz, 3:50 alatt beérek. Rengeteg jelentett, amikor az út széléről vadidegenek kurjongatták, a rajtszámom láttán, hogy „Du schaffst es Tamás”. Mosolyra nem nagyon volt erőm, max egy felfelé mutató hüvelykujjal köszöntem meg a gesztusokat. 41, rákanyarodtunk az utolsó kilométerre. Igyekeztem az árnyékban haladni, a kordon közelében. Bal combom kicsit rándult egyet, görcs, próbáltam nem tudomást venni róla és nem megállni, korábbról tudom, ez soha sem megoldás. Aztán egy éles balkanyar után megtettünk 50 métert a szikrázó napsütésben és beléptem a frankfurti Festhalle-ba. Dübörgő basszus, egekbe szökkenő kezek, villódzó fények, beléptem a célvonalon, tettem pár lépést, mert nem hittem el, hogy áthaladtam a chip kontrollon aztán a sűrű tömegből rájöttem: MEGCSINÁLTAM.





Leállítottam a stopperem és megálltam. A kijelző 3:47:14-es felirata egy pillanatra feledtette velem a görcstől összeugró combom fájdalmát J Megvan az ötödik.  4:21 volt korábbi legjobb időm. Ez azt hiszem, magáért beszél.
Köszönöm Ádámnak a tanácsokat, Áginak a kitartást és mindenkinek a bíztatást.
Így másfél nap távlatából is nagyon örülök az eredményemnek és igen, tegnap kicsit a fellegekben jártam. Viszont holnaptól folytatjuk a munkát: „Take it to the next level”

A rendezvényről pár szó:
A budapesti és prágai utcai futóversenyekkel összevetve ez a maraton volt a legprofibb: 5 kilométerenként chip kontroll (2007-ben ha jól emlékszem Pesten csak féltávnál volt), minden ellenőrzőpontnál videokamera a kapu jobb és bal oldalán – a felvételek már kint figyelnek az interneten J Nem untatlak vele benneteket, mert a tömegben én is alig szúrtam ki magam még a finishben is.


A részletes eredmények:
Person
Startnummer
7816
Altersklasse
M30
Name
Uracs, Tamas (HUN)
Verein
Renninfo
Halb 1
01:47:16
Halb 2
01:59:56

Platz (M/W)
3726
Platz (AK)
452
Zielzeit (Netto)
03:47:12
Zielzeit (Brutto)
03:55:40


Split
Tageszeit
Zeit
Diff
min/km
km/h
5 km
10:34:50
00:25:44
25:44
05:09
11.66
10 km
11:00:57
00:51:50
26:06
05:14
11.49
15 km
11:25:26
01:16:20
24:30
04:54
12.25
20 km
11:50:28
01:41:21
25:01
05:01
11.99
Halb
11:56:22
01:47:16
05:55
05:24
11.13
25 km
12:17:06
02:07:59
20:43
05:19
11.30
30 km
12:43:35
02:34:29
26:30
05:18
11.33
35 km
13:10:06
03:01:00
26:31
05:19
11.31
40 km
13:42:00
03:32:53
31:53
06:23
9.41
Nettó
13:56:18
03:47:12
14:19
06:32
9.20

2010. október 29., péntek

Special3SE

2010 júniusában hallottam öcsémtől egy srácról, aki az internetes csatornákon keresztül végez személyi edzéseket.

Pár héttel később jutottam el Ádám-hoz, majd kezdtük el a közös munkát.

Rövid előtörténet: Bár soha nem voltam versenysportoló, mindig is lételemem volt a mozgás átlagosan heti ~3-4 edzés formájában, ami eleinte különféle küzdősportokból, súlyzózásból és futásból állt. Valamiért mindig úgy éreztem, csúcsformában 17-18 évesen voltam, mivel akkoriban több időm volt az edzésre illetve a súlyom is optimális volt.

A hosszú távú versenyek teljesítése (marathonok, IronMan) már régóta piszkálta a fantáziám: eddig fél- (2-3x, ~1:40) és teljes maratoni (4x, ~4:20 volt a legjobb időm) távokon indultam. Futó/amatőr triathlonista ismerősöktől illetve itt-ott olvasott "módszerek" alapján edzettem. A tavalyi évem aktívabb volt a korábbiaknál és nyárra azon kaptam magam, hogy a futás mellé bekerültek úszóedzések - Balcsiátúszásra gyúrtam -, hétvégi tekerések a heti menetrendembe. 

2010 áprilisában munka miatt költöztem ki Frankfurtba, ahol úgy érzem sokkal jobb körülmények adottak az edzéshez mint otthon (Budapest) - csak pár apróság: bringa utak mindenfelé, lakástól ~500 méterre atlétika pálya, rengeteg-park és zöld övezet.

Júliusban kezdtük el a közös munkát, elsődleges célunk az okt. 31-i marathonra való felkészülés illetve alapozás volt.

Mit is értünk el ez alatt a négy hónap alatt?

Ádám segített összeállítani egy olyan edzéstervet, ami összeegyeztethető a munkával és a hétköznapok kihívásaival. Először furcsa volt, hogy vannak egy óránál rövidebb edzéseim is - korábban minimum 60 percre mentem le futni a Szigetre; Pesten nem láttam másnak értelmét az utazgatás miatt.

Úgy érzem legalább olyan fitt vagyok mint gimis koromban pl. a súlyom újra ideális. A futás mellett úszó és kettlebell edzéseket is csinálunk - ez utóbbira már évek óta kíváncsi voltam, de új trénerem erősített meg abban, hogy hasznos.

Nagyon sok tanácsot kapok és úgy érzem korrekt módon foglalkoznak velem annak ellenére, hogy messze nem dobogós helyezésekért hajtunk - folyamatosan várja a visszajelzéseim, ha eltolok valamit leszúr, ha jól, dícsér. A többiek véleményével teljesen egyetértek: Ádám komplexen, egész emberként kezel - nem csupán az edzésmunkára terjednek ki a tanácsai, tetszik hogy pozitív gondolkodásra, lazaságra (pl.: mezítlábas futás) ösztönöz.

Az étkezési tanácsai először meredeknek tűntek, de a jelenlegi stádiumom tükrében érzem a hasznukat.

A hitelességről: Az nem lepett meg, hogy egy-két otthoni futócimborám tudta ki az a Molnár Ádám, de amikor itt Németországban, egy futó szaküzletben egy triathlonista srác elismerő megjegyzéseket tett róla, az csak megerősítette bennem a Special SE-ban való hitet.